Az életem őrült sebességgel száguldott tova, s a hétköznapok szürkesége lassan kezdett maga alá temetni. Az iskola mellett szinte semmi életem nem maradt, napról napra csak kóvályogtam a világban, léteztem, de nem éltem igazán. Lassan kezdtem beletörődni a szürke kisegér szerepébe, de aztán megjelent Ő, és fenekestül felforgatta az egész világomat.

Két éven keresztül sétáltam el mellette úgy, hogy egyáltalán nem is vettem észre, hogy ott van. Pedig végig a közelemben volt, csupán én voltam vak.

Teljesen átlagos nap volt, felkeltem, suliba mentem, majd órák után beültem a menzára ebédelni. Kevesen voltak bent, hiszen az influenza rengeteg embert ledöntött a lábáról. A máskor nyüzsgő ebédlőben most alig lézengett néhány tanuló. Az ablak melletti egyik asztalhoz ültem, és nyugodtan nekiálltam enni, miközben kifele bámultam, és gondolataim egészen messzire szárnyaltak. Visszatérve a valóságba körbepillantottam, a már-már teljesen üres helységben, és akkor megpillantottam azokat a csodálatosan kék szemeket. Egyenesen rám nézett, s én kissé elpirulva sütöttem le a tekintetem. Néha még összetalálkozott a pillantásunk, ám végül mindig egy apró mosollyal az ajkaim szegletében az előttem heverő ételt kezdtem fixírozni. Végül úgy döntöttem, kiviszem a maradékot, és elmegyek a közeli parkba. Lyukas órám volt, így nyugodtan megengedhettem magamnak egy sétát a napos, ám hideg téli délutánon.

Leültem egy hintába, és onnan figyeltem a néha-néha előttem elhaladó embereket. Hirtelen valaki játékosan megcsípte az oldalam, mire én ijedten ugrottam egyet.

- Szia! – nevetett rám vidáman a srác az ebédlőből.
- Szia – zavartan motyogtam, majd lesütöttem szemeimet.
- Nem emlékszel rám, igaz? – kérdezte, majd rágyújtott. Megráztam a fejemet, majd arrébb léptem, mivel zavart a füst. – Az unokatestvéred táncpartnere voltam.
- Taemin? – kerekedtek ki a szemeim.
- Akkor mégis emlékszel. – nevetett.
- Nagyon megváltoztál. Mi ez a hosszú haj? Meg a kék kontaklencse? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem tetszik? – húzta el a száját.
- De, csak furcsa. És miért cigizel? – szegeztem neki a következő kérdésem.
- Az mindegy. Inkább mesélj, mi van veled? Ezer éve nem beszélgettünk már.

Megforgattam szemeimet, majd visszaültem a hintába, és mesélni kezdtem. Össze-vissza ugráltunk a témák között, végül indulnom kellett órára, így elköszöntünk, de megbeszéltük, hogy másnap az ebédlőben találkozunk.

Így is lett. Szinte minden nap vele ebédeltem, a mi kis szeánszunkká vált az ötödik óra utáni kajálás. Egyre többször töltöttük együtt a szüneteket, és végre kezdtem kibújni a csigaházamból. Az ő vidámsága és nyitottsága átragadt rám is, és szinte egyik napról a másikra lettek új barátaim, úgy, hogy fel sem tűnt, mikor változtam meg.

-  Na, mi van Taemin és közted? – hajolt oda hozzám osztálytársam Minhee.
- Semmi. Miért kérdezed? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Ugyan már CL, a vak is látja, hogy oda vagytok egymásért. Megállás nélkül együtt lógtok, amint van egy kis szabadidőtök rohantok megkeresni a másikat.
- Csak barátok vagyunk. Semmi több. – mosolyogtam, majd újra az angolkönyv fölé görnyedtem. Hogy is lehetne bármi, hiszen nálam ezerszer szebb lányokat is megkaphat.
- Hát jó, ha te mondod. – fordult előre. Felpillantottam, és láttam, hogy vadul összevigyorog barátnőjével Jessicával.

Újabb hetek repültek el. Az életem felpörgött, Taemin mellett nem volt időm unatkozni. Kezdtem egyre jobban megszeretni, már-már úgy éreztem, szerelmes vagyok.
Egyik nap, mikor épp a leckéimet írtam otthon, megcsörrent a telefonom.
- Key! –kiáltottam boldogan.
- CL bébi, halihó. Hétvégén egy buli? Ezer éve nem láttalak.
- Remekül hangzik.
- Szuper! Csípd ki magad cicám, mert hatalmas buli lesz!
- Alig várom! Bedobjuk magunkat a szöuli éjszakába! – nevettem.
- Bizony! Na jól van nyuszilány, leteszlek, majd még hívlak. Puszi.
- Puszi.

Még hosszú percekig vigyorogtam. Imádtam Keyt. Annyira vagány volt, nyílt, és őszinte. Nem félt felvállalni önmagát, bátran elmondta bárkinek, hogy meleg.

Emlékszem mikor megismerkedtünk fülig szerelmes lettem belé, aztán mikor kijelentette, hogy új pasija van, eléggé kiakadtam. Aztán beletörődtem, és mára olyan számomra, mintha a testvérem lenne.

A szombat hamarabb eljött, mint gondoltam. Izgatottan készülődtem, felvettem a legdögösebb ruhámat, szépen kisminkeltem magam, a hajamat is sikerült nagyon jól elkészíteni. Már csak várnom kellett arra, hogy Key jöjjön értem.

Rövidesen meg is érkezett. Ráfeküdt a csengőre, ahogy szokta, és addig nyomta, míg ki nem nyitottam az ajtót. Visítva ugrottunk egymás nyakába, majd miután eléggé megszorongattuk a másikat, Key izgalomtól csillogó szemekkel kezdett el hadarni.

- Ma este bemutatlak az új barátomnak! Biztosan bírni fogod, tündéri srác. Táncos, elég kisfiús testalkata van, gyönyörű barna szemei és vállig érő szőke haja. Imádom! – lelkendezett.
- Akkor akár indulhatnánk is. Kíváncsi vagyok a te szőke hercegedre. – nevettem, majd kitoloncoltam a lépcsőházba, és bezártam magunk mögött az ajtót.

A szórakozóhely zsúfolásig volt, mint ahogy azt már megszokhattuk. Örültünk, hogy végre bejutottunk, első utunk azonnal a bárpulthoz vezetett. Key rendelt két koktélt, majd helyet foglaltunk az egyik bőrkanapén, és a koktélunkat kortyolgatva beszélgetni kezdtünk.

- Juj! Egy pillanat és jövök! – ugrott fel, majd elszaladt a bejárat irányába. Láttam, ahogy gyengéden magához húzza, majd megcsókolja újdonsült szerelmét. Majd kézen fogta, és megindultak felém.

Ahogy a srác megfordult félrenyeltem a koktélom, és vadul köhögni kezdtem.

- CL, ő itt a barátom, Taemin. – hallottam meg Key vidám hangját.

„Ezt a szívást!” – futott át a gondolat a fejemen. Áldottam magam, a színész tehetségem miatt, s felvettem ágy bájos művigyort.

- Azt hiszem, mi már ismerjük egymást…
- Igen. – Taemin zavartan lesütötte tekintetét, majd motyogott valamit, és elrohant a bárpult irányába.

Ilyen ez az élet… Ha egy pasi úgy tűnik, hogy tökéletes, kezdhetünk aggódni, ugyanis biztos, hogy meleg. Mert olyan, hogy tökéletes férfi, még véletlenül sem létezhet ezen a világon…