~ Még egy kis fanaccount Jonghyun szülinapjáról
1. A Backstageben a SHINee fiúk el voltak egymás zaklatásával.
2. Key azt mondta, hogy hosszú idő telt el, míg találkoztak és ez egy kicsit kellemetlen volt. Olyan, mintha külön csapatból valóak lennének~ A fanok üdvözlése után Jonghyun megjelent.
3. Jonghyun azt mondta, hogy a parti fényei túl világosak voltak, és neki melege volt, és így levette a kabátját. Key azt mondta, hogy Jonghyun azért tette ezt, hogy megmutassa az új ruháit (a kabát alatt). Jonghyun pedig először tagadott, de aztán beismerte, hogy igaza volt Keynek XDDDDD JONGKEY! ♥
4. Jonghyun a pihenőideje alatt sokat volt otthon és nagyon ritkán látta a tagokat. Jonghyun elmondta, hogy elég elfoglalt volt a pihenő ideje alatt is, hiszen sokat gyakorolt a gitárján, ámbár Minho elmondta, hogy Blingünk csak úgy tett, mintha elfoglalt lenne, de valójában egy üzenetre 10 másodperc alatt válaszolt.
További frissek a "Bővebben"-re kattintva!
Fanaccount folytatása:
5. Jonghyun meglátott 2 fanboyt a szülinapi partin és elkezdett beszélni velük. Erre Key megszólal: Most megpróbálod megmutatni, hogy neked mennyi sok fanboyod van? XDDDDDDDDDD ♥
6. A szülinapi dal eléneklése után és a torta felvágása közben a SHINee tagok elkezdték egymást összemaszatolni. Jonghyun megkérte a fiúkat, hogy ne kenjék össze a ruháját, mivel 3 napja vette őket. Aztán elvileg mégis csak összekenték XD (már ha az angol fordítás nem hazudott XD ugyanis ott azt írták, hogy Jonghyun kente össze a tagokat bár így a szövegnek nem sok értelme lenne XD..) A tagok maszatolták egymást, kivéve Keyt, aki elvonult a sarokba, mert nem szerette volna, ha összekenik XD Jonghyun pedig a rajongókat is összekente, majd elnézést kért.
7. Minho Jonghyunon akarta a tortát "összetörni" és levette arról a dekorációt. Jonghyun észrevette és visszatette a dekorációt a tortára, majd azt mondta Minhonak, hogy ne csinálja ezt. (a dekorációval együtt fájdalmasabb ha a fejére csapják a tortát)
8. A torta felvágása után Jonghyun megkérdezte, mik a szülinapi ajándékai a tagoktól.
Minho: Kínai hagyományos gyógyszer!
Jonghyun: Ez a 3 nappal ezelőtti gyógyszerem!!
Minho: Ezeket be kell venned, én csak kézbesítettem neked!
Ezek után Jonghyun Keytől kérte az ajándékát
Jonghyun: Miért nem adod nekem a _____ márkájú napszemüveget, mikor én elég drága napszemüveget vettem neked? (Alexander Wang napszemüveget)
Key: De ez az, hogy én vettem neked először egy ajándékot, aztán te vettél nekem napszemüveget. Most, én vettem neked napszemüveget, tehát itt az idő, hogy most te vegyél nekem! XD
9. Fiatal shawolok is voltak a szülinapi partin 13-15 évesek. Jonghyun átszellemült gyerekké, és kényelemben érezte magát. XD
10. Minho: Meg tudlak ütni mivel a szülinapod van. (ez egy koreai hagyomány, hogy szülinapkor "megpaskolják" a szülinapost)
Jonghyun: Igen, de ne az arcomon!
Minho: Akkor egy különlegesség képpen a sérült lábadat ütöm meg!
Jonghyun: Ha ezt teszed, akkor egy éven keresztül pihennem kell. XDDDDDDDDDD Minho kicsi ütése is nagy XDD ♥
11. Jonghyun megemlítette, hogy levágta a haját. A jelenlévő shawolok megdicsérték, hogy jól néz ki.
Minho: Úgy tűnik, hogy igazán szereted, amikor a hajadat dicsérik mások. Oké, oké, tényleg jó lett. XDDDDDDDDDDD
Key: Tudjátok, hogy miért kérdezte ezt Minho? Mert ő is megcsinálta ezt a saját hajával! XDDDDD
12. A fanok kérdéseket tudtak feltenni Jonghyunnak a szülinapi partin.
Kérdés: Melyik országot akarja Jonghyun legjobban meglátogatni?
Jonghyun Görögországot mondta.
Minho: Miért Görögország? A tenger miatt? Vagy más ok miatt?
Jonghyun: Minho, miért bánsz így velem? Azért, mert randizni akarsz velem? KYÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ MINHYUNMOMENT ♥
Kérdés: A dal, ami leírja Jonghyun életét?
Jonghyun nem tudott dönteni a SHINee dalok közül. Ezek után a fanok megkérték Jonghyunt, hogy énekeljen. A fanok a Hyeya-t és az Obsessiont kérték, de Jonghyun visszautasította, mondván, hogy ezek a dalok nehezek neki, mivel nem rég húzta ki a bölcsességfogát. Nehézségei vannak, amikor a száját kinyitja.
Minho megemlítette, hogy az SM The Ballad promója alatt Jonghyun nagyon hangosan gyakorolta a Hot Timest, és még a vécéből is hallani lehetett. XDDDDDDDDD lol
13. Jonghyun Key számát elmentette a mobiljában, és KEY-nek nevezte el a kapcsolatot.
14. Ha a SHINeenak egy bandád kellene alapítania. Jonghyun Taemint akarja billentyűsnek, Minho lenne a basszusgitáros és Key a fő énekes. Ő kihagyta Onewt, de Onew megkérte őt, hogy hagy lehessen ő a dobos.
15. Taemin megengedte a fanoknak, hogy kérdezzenek.
Kérdés: Mikor megy a SHINee Japánba?
Válasz: Nem mostanában lesz. (az aktuális helyzet miatt)
Kérdés: Hiányoljátok Yoogeunt?
Válasz: Gyakran találkozunk Yoogeunnal, üzenünk neki az anyukája segítségével. Yoogeun az óvodában van most, de mi gyakran találkozunk vele. SHINee appak még mindig imádják gyerkőcüket ;_; ♥
Kérdés: Mikor lesz a SHINee következő koncertje?
Válasz: Nem tudjuk.
Kérdés: Mikor lesz a SHINee comebackje?
Válasz: Bizonytalanok vagyunk ebben.
Credit: Shakizi, The SHINing Club SHINee Baidu Bar, JongKey_Alert, TMJKB@soompi
~ Képek a fodrász esküvőjéről, amire elmentek a fiúk.
Ha szeretnétek erről az eseményről még több képet látni, akkor katt IDE.
~ Keyről és Minhoról lesifotó
~ SHINee Auction
source: auction.co.kr || credit: baidu || reupload: vinamalia@yahoo.com
~ Kijött egy pletyka, hogy Key fog szerepelni az f(x) Pinocchio klippjében o.o Aztán majd idővel úgy is kiderül, hogy ezekből mi volt igaz, és mi nem.